Volán Humán Szakmai hírei
A nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) Korm. rendelet, valamint a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM- BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) módosításáról szóló 280/2010. (XII. 15.) Korm. rendelet 2011. január 1-jei hatállyal módosította – többek között – a KRESZ 37. §-át, melyet a következő (6) és (7) bekezdéssel egészített ki.
„(6) Tilos elozni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkezo autópályán és autóúton - 6 és 22 óra között - a 7500 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegu tehergépkocsival, vontatóval, valamint e jármubol és pótkocsiból álló jármuszerelvénnyel. (7) A (6) bekezdésben meghatározott elozési tilalom esetén a tilalom hatálya alá tartozó jármuveknek olyan követési távolságot kell tartaniuk, hogy közéjük legalább egy - az abban meghatározott elozési tilalom hatálya alá tartozó - jármuszerelvény biztonságosan besorolhasson.” A tilalom hatálya alá tartozó, útvonalengedély nélkül a közúti forgalomban résztvevo jármuszerelvény legnagyobb hosszúsága 24 méter, autópályán és autóúton a megengedett legnagyobb sebességük pedig 80 km/óra lehet. Az ezen jármuvek között megtartandó legkisebb követési távolság kiszámításánál alaptényezoként kell figyelembe venni a sebességüket és a fékezés megkezdéséhez szükséges reakcióidot, mely utóbbit általánosságban 1 másodpercnek tekinthetünk. A 80 km/óra sebességgel haladó jármu egy másodperc alatt kb. 22 métert tesz meg, amíg a tényleges fékhatás jelentkezik rajta. Ennek megfeleloen, a tilalom hatálya alá tartozó jármuvek között 80 km/óra sebesség mellett tartandó legkisebb követési távolság a következo három érték összegeként határozható meg: (1) a hátul haladó jármu és azon jármu között tartandó követési távolság, amelynek besorolását lehetové kell tenni, azaz a reakció ido alatt megtett út hossza (22 méter), (2) a besoroló jármuszerelvény legnagyobb hossza (24 méter) és (3) a besoroló jármu és az elotte haladó jármu között tartandó legkisebb követési távolság, azaz a reakció ido alatt megtett út hossza (22 méter). Ennek megfeleloen 80 km/órás sebességénél a tilalom hatálya alá tartozó két jármu között legalább 68 méteres követési távolságot kell tartani. Természetesen, amennyiben ilyen jármu ténylegesen besorol a két jármu közé, úgy közöttük ugyanekkora követési távolságot kell kialakítaniuk a jármuvezetoknek. A követési távolság értéke tehát függ a jármu haladási sebességétol, így alacsonyabb sebességnél a fenti két 22 méteres értéket a jármu tényleges sebességének m/másodperc mértékegységben kifejezett értékének megfelelo távolsággal kell helyettesíteni. A sebességnek m/másodperc mértékegységbeli értéke a sebesség km/óra értékének 3,6-del való osztásával határozható meg. Amennyiben a tilalom hatálya alá tartozó jármu egy, az új szabályozás hatálya alá nem tartozó jármu mögött halad, a követési távolságra a KRESZ 27. § (2) bekezdését kell alkalmazni, mely szerint: „(2) Olyan jármuvel, illetoleg jármuszerelvénnyel, amelynek megengedett együttes tömege a 3500 kg- ot vagy hosszúsága a 7 métert meghaladja, lakott területen kívül másik jármu mögött olyan követési távolságot kell tartani, hogy a két jármu közé legalább egy - elozést végrehajtó - személygépkocsi biztonságban besorolhasson.” Tekintettel arra, hogy egy személygépkocsi átlagos hossza mintegy 5 méter, a fenti számítás alapján a 80 km/órás sebességgel haladó jármuvel legalább 50 méteres követési távolságot kell tartani annak érdekében, hogy közéjük egy, a tilalom hatálya alá tartozó jármu szabályosan és biztonságosan be tudjon sorolni. A rendelkezés a közúti közlekedés könnyítését, biztonságosabbá tételét szolgálja. Ha egy kamion alacsony sebességkülönbség ellenére egy másik elozésébe kezd, hosszú kilométereken át eltarthat amíg elé tud kerülni. Eközben a két tehergépjármu mögött számos jármu torlódik fel amelyek kénytelenek végigvárni a sokszor indokolatlan és veszélyes manovert. Az új jogszabály bevezetésével csökkennek a menetidok, no a haladási sebesség a belso forgalmi sávban, mérséklodnek a baleseti kockázatok valamint a tranzitforgalomban áthaladó külföldi kamionok forgalmat lassító elozéseit is visszafoghatja.
