Szakdolgozatokkal/diplomamunkával kapcsolatos tudnivalók
Tisztelt Védelmi Igazgatás Szakos Hallgatók!
A szakdolgozat/diplomamunka írása a célegyenesbe érkezett. Már mindenkinek legalább félkész állapotban kell legyen a dolgozata. Külön köszönöm azoknak, akik a csomagban kiadott - szakdolgozat/diplomamunka – eljárásrendet eddig is betartotta. Az a tapasztalatom azonban, hogy az eddigi leveleimet többen nem, vagy csak felületesen olvasták el, a benne foglaltak betartásával sokaknál gond volt. Kérem, hogy ezt a levelet figyelmesen olvassák, és a benne foglaltakat tekintse mindenki magára nézve kötelezőnek.
Néhány fontos tudnivaló:
1. Visszakapták a címjegyzékeket. Kértük, hogy akinek nem jó a címe, válasszon másikat vagy jelezzen vissza, hogy az általunk javasoltat elfogadja. Ezt a Bánszki Orsolyával kellett tisztázni. (banszki.orsolya@zmne.hu) Vélhetően nem volt világos a feladat, mert még mindig vannak, akik nem jeleztek vissza, és nem rendezték a címmel kapcsolatos problémát. Sürgősen tegyék meg!!!!!! Akiknek minden rendben, az írja a dolgozatot szorgalmasan.
2. Akinek rendben van a címe, le kellett adnia a csomagban lévő 4. dokumentumot, a TÉMABEJELENTŐT. Azt kértük, hogy a témabejelentőket az osztályelsőknek adják le, és azok a csoport névsorával együtt juttassák el Bánszki Orsolyának. (A épület 742. iroda) Sajnálatos, és számomra érthetetlen módon, ez nem minden csoportnak sikerült, és még mindig vannak, akik nem adták le a témabejelentőt. Mellékeltem a neveket, akiknél hiányosság van. A témabejelentő leadása nélkül hivatalosan nincs elfogadva a címük, és ennek az a veszélye, hogy nem fogadják el a kész dolgozatukat sem, hanem visszaadják és jövőre próbálkozhatnak újra. Sürgősen le kell tehát adni a témabejelentőt!!!
3. Közben mindenkinek fel kellett vennie a kapcsolatot a konzulenssel, és eddig körülbelül két-három találkozásnak kellett megtörténnie. A találkozásokon elhangzottaknak megfelelően kell folytatni az anyaggyűjtést, rendszerezést és az anyag összeállítását. A találkozásokat a csomagban lévő nyomtatványminták mappában lévő KONZULENSI LAP-pal kell igazolni. Ezt minden találkozókor vezetni kell, kerüljön befűzésre a dolgozatba.
4. A szakdolgozatot, diplomamunkát a csomagban kiadott SZAKDOLGOZAT-MÓDSZERTAN c. ppt-ben foglaltak szerint kell írni. Felhívom a figyelmet a 8,11,13,14, 16-22. dián leírtak betartására!!!!! Munkájuk megkönnyítésére Mellékelek egy összefoglalót a formai követelményekről és a felépítésről.
5. LEADÁS. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy gyakoriak a leadásnál a csúszások. Erre ebben az évben nincs lehetőség! Aki nem adja le április 29-én, az késedelmi kamatot fizet, de ami ennél is rosszabb, lehet, hogy a megkésett dolgozatot nem fogadják be, és nem engedik az illetőt záróvizsgázni. !!!! Nem célszerű ezt megkockáztatni!!!!
Javaslat a menetrendre, hogy ne legyen csúszás:
- A dolgozatokkal kb. legkésőbb április 10-15-re kell teljesen elkészülni, ekkor célszerű elolvastatni olyannal, aki még nem látta, és a javaslata alapján javítani a tartalmi, helyesírási, formai hibákat, szépíteni, formálni az anyagot.
- Legkésőbb április 17-19-éig az utolsó előtti példányt be kell mutatni a témavezetőnek. Felhívom a figyelmet, hogy ezt egyeztessék vele, mert lehet, hogy akkor el van foglalva, külföldön van stb., ezért nem biztos, hogy ráér. Akkor korábban adják le neki!!!
- Ezt követően kerül sor az általa észrevett a hibák javítására, a korrekciókra, a nyomtatásra, köttetésre.
- Legkésőbb április 21-23-án célszerű kötésre leadni a dolgozatot. Felhívom a figyelmet, hogy ebben az időszakban a fél világ akar dolgozatot köttetni, előre foglaljanak időpontot és kapacitást a kiválasztott könyvkötőnél,mert lehet, hogy nem találnak akkor már senkit, aki bekötné.!!!!!
- Leadás: legkésőbb április 29. 12.00 (742. iroda Vegyi és Katasztrófavédelmi Intézet 2 db feketébe kötött példány és a CD.) Előbb lehet, de később nem! Felhívom a figyelmet, hogy nem célszerű postázni, másként szervezzék meg a beérkeztetést.
Ha a fenti eljárás bármelyik részében csúszás, fennakadás van, akkor minden borul. Kérem, hogy ezt mindenki maga gondolja át, és úgy szervezze, hogy a zavaró tényezők, az elfoglaltságuk, a konzulens elfoglaltsága ellenére is időben és színvonalas dolgozatot tudjon leadni. Emlékeztetem Önöket, hogy a dolgozat nemcsak az érdemjegy szempontjából fontos, hanem egyben olyan dokumentum is, amelyet évekig őriz a könyvtár és az Oktatási Minisztérium. Olyan munkát adjanak ki a kezükből, hogy ne kelljen szégyenkezniük.
6. Ezután kerülnek bírálóhoz a dolgozatok. Akinek mi jelöltük ki a bírálót, annak az egyetem juttatja el a dolgozatot hozzá. Aki maga javasolt bírálót, az kap hozzá egy levelet és értékelési szempontsort a bíráló részére, és saját maga juttatja el a bírálónak a dolgozatot. Fontos, hogy a záróvizsga előtt 10 nappal visszaérjen a bírálat és a dolgozat a bíráló által feltett kérdésekkel együtt.
7. A kész anyagról készítsenek prezentációt a záróvizsgán való védésre. Ennek tartalmi és formai követelményeiről a későbbiekben küldünk információt.A szakdolgozat/diplomamunka követelményei
A dolgozat formai követelményei:
- A/4 formátum New Times Roman betűtípus, 1,5 sortáv
- Szakdolgozat: min 55-60 oldal, maximum 80 oldal + maximum 15 oldal melléklet
- Diplomamunka minimum 65-70 oldal maximum 90 oldal + maximum 15 oldal melléklet
- margó: bal: 3, a többi 2,5-es, Oldalszámozás alul jobbra
Leadás: 2 példány nyomtatva, feketébe kötve, külső címlap (csomagban minta!!) arany betűkkel + 1 példány CD-n (CD-re ráírva: név, csoport, évszám, cím)
Felépítés
- Külső borító fekete, arany betűkkel (lásd csomag: szakdolgozatban nyomtatványminták/lapok mappa/külső borítóra
- Belső címlap (lásd csomag: szakdolgozatban nyomtatványminták lapok mappa/szakdolgozat belső címoldala)
- Konzulensi lap kitöltve, konzulenssel aláíratva (TDK-sok ehelyett a TDK-sok részére lapot teszik ide (lásd csomag: szakdolgozatban nyomtatványminták lapok mappa/TDK-sok részére)
- Hallgatói nyilatkozat (lásd csomag: szakdolgozatban nyomtatványminták lapok mappa/hallgatói nyilatkozat) Ezzel büntetőjogi felelősséget vállalnak arra, hogy nem „elcsórt” anyaggal dolgoznak.
- A csomagban lévő ADATLAPOT mi töltjük ki, és csoportonként kötjük be.
- TDK-soknak egy másik, a fent említett nekik szóló adatlapot kell kötni, rá kell írni a rektori határozat számát, amely a helyezésről vagy a különdíjról szól.